Milyen „ciki” ! Felismerjük-e az ágyi poloska csípést?

Egyre gyakrabban hallom mostanában, s az ismerőseim között is beszédtéma, hogy mennyire valós veszélyt jelent manapság az ágyi poloska invázió. Írtam már erről többször is az elmúlt időszakban, de jó ha újra és újra átvesszük, mivel is jár ha beköltöznek a hálószobánkba, vagy épp hazahurcoljuk valahonnan az otthonunkba. Az biztos, ha már ott vannak, akkor kezdhetünk gazán aggódni, hisz nem lesz egy nyugodt éjszakánk sem tőlük, mert biztosak lehetünk benne, hogy felkeresnek éjjel egy kis vérszívásra, mivel csak így tudnak fent maradni, ha emberi vérrel táplálkoznak. Sok sülő a kisgyermekük miatt is aggódik még jobban, hogy nem szeretné ha ez a kellemetlen látogató a gyerekszobába is betenné a lábát. Sok jel figyelmeztet arra, mint ahogy már írtam az előző cikkekbe is, hogy poloska lehet nálunk. de mik is lehetnek ezek? Nézzük át újra, mire kell figyelnünk.

Hogy vehetem észre?

Kezdjük is akkor mindjárt az elején. Amit tudhatunk erről a vérszívó rovarról az az, hogy mondhatjuk világszerte elterjedt, és sok problémát okozó házi kártevő. Sokan vannak persze most is még, akik azt mondják, még csak nem is hallottak róla, vagy csak legyintenek, ááá, ágyi poloska manapság már nincs is. Pedig mint tudjuk és láthatjuk, hiszen folyamatosan írok arról,hogy igenis nagyon el vannak terjedve mindenfele és sok embernek az életét tudják megkeseríteni manapság is. Nem kell ehhez koszos, piszkos , elhanyagolt környezet, elég egyetlen ilyen rovar és máris könnyűszerrel e tudnak terjedni és szaporodni, szinte bárhol , bármelyik városban, faluban, de épp ilyen fertőzöttnek mondható a fővárosunk is ágyi poloska szempontjából.

Hogyan lehet észrevenni?

Sokszor ha valaki csípésnyomot lát magán, mikor reggel felébred, természetes az, hogy először is szúnyogra, hangyára, esetleg bolhára gyanakszik. Eszünkbe sem jutna az ágyi poloska, míg személyesen mi magunk is meg nem tapasztaljuk a csípését. Embereken a másfajta vérszívó rovarokra is jellemző, hasonló bőrelváltozásokat okozhatja éppen az ágyi poloska is. Több jel is utalhat arra, hogy ez a rovar van az ágyunkban. Mégpedig a döglött ágyi poloska, vagyis pontosabban fogalmazva, az ágyi poloska által levedlett bőr,vagy apró vérpöttyök a huzaton, lepedőn, esetleg magának az ágyi poloskának az ürüléke mely lehet egy szabad szemmel alig látható kis fekete pötty akár az ágykeretek alján, vagy a matracokon és egyéb más „búvóhelyeken”.

De a poloska peték látványa is felhívhatja erre a veszélyre a figyelmünket, amelyek általában 1 mm nagyságúak, formájuk hosszúkás és krém–fehér színűek. De van egy érdekes, inkább édeskésnek mondható jellegzetes szaguk is. Ma már vannak olyan kutyák kiképezve, hogy ahol nagyon nagy a fertőzöttség, ott, ez a szag vagy az erre a a munkára speciálisan kiképzett kutya számára észlelhető. Így akár még idejébe el tudjuk csípni a veszélyt, s megszüntetni, mielőtt még jobban el tudnának szaporodni.

Beszéljünk róla!

Sajnos a legtöbb ember ha megtapasztalja, vagy észreveszi és felismeri melyik rovar lakik a szobájában, megpróbálja egyedül az irtását megoldani. De csakhamar rájön, hogy ez nem is annyira könnyű feladat. De azt mondhatom, hogy ez még a jobbik eset. Általában ha kiderül, eltitkolja inkább az érintett illető, mert szégyelli, hogy erről kelljen beszélnie valakivel, hisz milyenek az emberek, azonnal elindulna a pletyka vele szemben, a kiközösítés stb. Ezért nem győzöm hangsúlyozni mindig, hogy beszéljünk erről bátran, ne szégyelljük, hiszen akkor lehet csak segítséget kérni és megoldásokat keresni rá, ha elmondjuk mi a problémánk. A házilagos módszerektől ne sokat várjunk! Persze meg lehet próbálni, de ha nem hatásosak, (s általában csak ideig óráig adnak megoldást), addig is telik az idő és még fertőzöttebb ponttá válhat a lakásunk. Minden ilyen esetben inkább azt javaslom, hogy keressük fel egy rovarirtásra szakosodott cég szakemberét, aki biztos és hatékony irtást végez majd nálunk, s minden probléma nélkül el tudja végezni ezt a feladatot.

Mekkora „ciki”!

Egy barátom fia ősszel egyetemre ment vidékről Budapestre továbbtanulni. Mivel kollégiumba nem tudott bejutni, kénytelenek voltak egy albérletet keresni, de persze nem a belvárosban, ahol csillagászati árat kértek volna el egy kis szobáért. Egy külső kerületben találtak is megfelelőt, boldogan költözött be, s nem volt gond egy két napig. Míg aztán azt vette észre egy reggel magán, hogy fura „kiütések” , vörös foltok vannak a karján s a lábán is. De mivel nem tudta mire vélni, nem tulajdonított neki nagyobb figyelmet.

Napközben nem is gondolt rá, s eltakarta a nadrág, pulóver. De egyre többször viszketett és zavarta, hogy nem csökken a csípések száma, hanem napról napra több lesz. S mikor a barátnője is észrevette ezeket már rajta, nagyon kínosan érezte magát, hisz nem tudott rá magyarázatos adni. Végül bármilyen, saját szavai szerint, „cikinek” érezte, de elment a háziorvoshoz vele, aki tovább irányította a bőrgyógyászhoz, s ő volt aki azt mondta, hogy ez bizony ágyi poloska csípés.Innen aztán felpörögtek az események elmondta mindjárt a háztulajdonosnak, aki intézkedett és kihívta a poloskairtó céget, akik aztán gyors és precíz munkával tökéletesen poloskamentesítették az albérletet.

Mint ahogy ebből a történetből is láthatjuk, nem kell egyáltalán szégyellni ezt a dolgot, inkább ha észleljük, akkor minél előbb cselekedjünk ellene, hisz bármelyikünknél és bármikor megeshet ugyanez a probléma. Elég csak egy szállodában aludnunk, vagy ismerősnél, rokonnál ahol ágyi poloska van. S onnan akár a ruhánkkal, táskával hazahurcolhatjuk a saját otthonunkba is. Mint ahogy említettem már fentebb is, az ágyi poloska csípések nagyon tudnak viszketni, s igen komoly probléma az, hogy a megcsípett emberek aztán általában elvakarják ezeket a sebeket, és így bakteriálisan felülfertőződhetnek. Ezért elsősorban a legfontosabb, hogy meg kell szüntetni a panaszokat, fertőtlenítővel, vagy nyugtató és viszketéscsillapító, enyhén szteroidos krémekkel.

S ha elöltözök?

De ha a lakás nincs teljesen megtisztítva a poloskától, akkor biztosak lehetünk benne, hogy mindig lesznek túlélők, akik aztán tovább szaporodnak és kezdődik majd újra az „invázió” is. Hiszen tudjuk azt is hogy az ágyi poloska akár hónapokig is elél táplálék nélkül. tehát hiába hagyjuk el egy időre azt a lakást, nem fognak maguktól kipusztulni, s emberi vér hiányában elköltözni máshova. Inkább lerejtőznek, s kivárják, míg újra belefekszünk az ágyunkba. Félelmetes ugye? De természetesen nem ijesztgetni akartam ebben a cikkben senkit, inkább csak felhívni a figyelmet arra, hogy mennyi gondtól és bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat, ha időben észrevesszük a poloskára utaló jeleket, felismerjük a veszélyt és intézkedünk is gyorsan, hogy mielőbb ki legyenek irtva teljes mértékben.

Remélem a mai írásommal is tudtam segítséget adni abban, hogy az éjszakáink ne váljanak rémálommá, keressük meg a csípések „gazdáit” és hívjuk a megfelelő szakembert a kiirtásukra, s akkor az otthonunk újra biztonságos és poloskamentes lehet !