Miért engem választ az ágyi poloska?

Akinek ágyi poloska költözött be a lakásába, és többen alszanak egy szobába, felmerülhet a kérdés, vajon miért részesíti előnyben az egyik embert a másiknál vérszívás alkalmával? Még nagy poloskafertőzöttség esetén is előfordul, hogy van, aki megmenekül ennek a rendkívül kellemetlen kis vészívónak a szúrásától, míg másnak akár minden éjjel el kell szenvednie a támadását. Vajon mi lehet ennek az oka? Hogyan találhatnak meg egyáltalán éjjel bennünket az ágyban?

Milyen az ágyi poloska életmódja?

Sajnos egyre több lakásba bukkan fel manapság is ez a rovar, pedig azt hittük, hogy a jobb életkörülmények, a higiéniai feltételek javulása, kiszorította az emberek életéből. Vagy legalábbis ott jelennek csak meg, ahol nagy a rendetlenség, elhanyagolt a lakás. De jó, ha tudjuk, a poloskák beköltözése legtöbbször nem függ össze a tisztasággal! Bárhol és bárkinél megjelenhetnek! Az ágyi poloskák éjjeli rovarok, fejlődésük minden ciklusában éjszaka aktívak. Nappal viszont rejtekhelyükön tartózkodnak, észrevétlenek, ez kicsi méretüknek és a jó rejtőzködési képességüknek is köszönhető. Szeretik a meleg helyiségeket, de a fagyot is jól tűrik.

Mondhatjuk, hogy elég gyors mozgásúak, hiszen egy perc alatt akár egy méter megtételére is képesek. Általában egy évig él egy poloska, de ennyi idő alatt a nőstény 500 tojást is lerakhat. Azért is kedvelik a melegebb, téli időszakban a jól fűtött helyiséget, mert ez elősegíti a lárvák minél előbbi kikelését, míg a hidegebb hely ezt a folyamatot lassítja. Azért is tudnak annyira elszaporodni egy lakásban, mert a nősténypoloska már 6-8 hét után ivaréretté válik.

Így ezek alapján, el lehet képzelni, hogy ahol nem fedezik fel a jelenlétét, vagy nem gondoskodnak az irtásukról, rövid időn belül tömegesen elszaporodik, ezzel megkeserítve sok ember életét.  Az ágyi poloska irtás Budapesten és a nagyvárosokban is, de bárhol ahol megjelenik tehát óriási feladat! Bízzuk ezt minden esetben olyan szakemberre, akinek gyakorlata és jelentős tapasztalata is van abban, hogyan lehet ezeket a vérszívó, gusztustalan rovarokat elpusztítani és poloskamentessé tenni az otthonunkat!

Térjünk is vissza a címben szereplő kérdéshez.

Nagyon ritkán, ha nem talál emberáldozatot a vérszívásra, a kisállatok, kutya, macska, vagy épp madarak vérét is „megkóstolja” de elmondhatjuk, hogy elsősorban az emberi vért részesíti előnyben, ha a táplálkozásáról van szó! Lehet az nő vagy férfi, idősebb, vagy fiatal, ha hozzá tud férni a megfelelő érhez, akkor el is kezdi a vérszívást. De ha többen is alszanak az adott helyen, akkor előnyben részesíti a kisgyermekeket és a nőket. Mi ennek az oka? Elsősorban az anatómia különbségekben keresendő.

Azért van így, mert a nők s a gyermekek bőre jóval vékonyabb, nem fedi dús szőrzet, ezért könnyebb dolga van a poloskának, kevesebb energiára van szüksége eljutni ahhoz az érhez is, amiből majd tud táplálkozni, és még a bőrt is könnyebben át tudja szúrni. Tehát lehet, a családból a férfiakat kevésbé érinti az ágyi poloska támadása, míg a gyengébb nemnek s a kisgyermekeknek sokkal több csípést kell elviselniük!

Normál hőmérsékleten általában 2-5 naponta táplálkozik, hűvösebb helyiségben elegendő, ha hetente szívja tele magát vérrel. Jellemző rá az is, amit fentebb is írtam, nagyon jól tűri, ha nem jut vérhez egy ideig, akár négy hónapig is el él még élelem hiányában. Rendkívül szívós rovarnak mondható Ha viszont + 22 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, jóval rövidebb ideig marad életképes, körülbelül 20-30 nap múlva elpusztul.

Hogyan találják meg a vérszívásra az áldozatot?

Esősorban az ember által kibocsájtott hő és szén-dioxid érzékelése az, ami alapján elindul a leendő áldozat irányába. Mindezt éjjel teszi, főleg a hajnal előtti órákban, amikor feltételezhetően a megtámadni kívánt személy mély álomban van. Ekkor nem számít rá, hogy megzavarhatják a vérszívásban, de egyébként is a megszúrni kívánt érbe, a rendkívül vékony szívókáját úgy döfi bele áldozatába, hogy az semmit nem vesz észre belőle. Hogyan lehetséges, hogy nem ébred fel a szúrásra senki?

Nagyon hatásos módszere van erre az ágyi poloskának! Mikor átdöfi az ember bőrét, olyan anyagot bocsájt a páciensbe, pontosabban a nyálmirigyének váladékát, ami egyben véralvadásgátló, és értágító hatású valamint fájdalomcsillapító is, ezért nem észleli, akiből táplálkozik, majd csak másnap, vagy esetleg később, ha megjelennek bőrén a kiütésszerű foltok.

A csípés helyén ugyanis, a nyála miatt, ami különböző viszketést kiváltó anyagokat is tartalmaz, aminek következtében bőrirritáció, vörös duzzanat és ezek után gyulladás is jelentkezhet! Feltétlenül érdemes a tünetek észrevétele után bőrgyógyászt felkeresni, aki a megfelelő krémet, a viszketést enyhítő hűsítő készítményeket tud adni a páciensnek. Sajnos, akik a poloska nyálával szemben érzékenyek, az ő esetükben a tünetek legtöbbször nem múlnak el egy-két nap alatt, hanem tovább is láthatóak maradnak, de akár súlyosbodhatnak is! Ezért van óriási jelentősége az időben elvégzett ágyi poloska irtásnak!                                                                                        

Pszichés problémákat is okozhatnak az ágyi poloskák

Vannak olyan túlérzékenynek is mondható emberek, akik nagyon nehezen tudnak azzal a tudattal, megbirkózni, hogy a lakásukban vérszívó rovarok tanyáznak! Maga a poloska jelenléte, de a csípések, valamint, a vérszívás helyének látványa súlyos traumát okozhat!                                                          

Miben mutatkoznak meg ezek? Elsősorban ami jelentkezik a szorongás, a félelem, ez akár betegessé is fajulhat, illetve ágyi poloska fóbia is kialakulhat! Súlyosabb esetekben hallucináció, érzékcsalódás, képzelődés is jelentkezhet. Mindezekből is látszik, hogy nem szabad elhanyagolni, ha észrevesszük, az éjjeli vérszívót az ágyunkban, igaz ez ritkán fordul elő, hisz alszunk közben. Ezért inkább gyanú esetén a jelenlétére utaló jelekre érdemes figyelni!

Hogy az irtásuk hatásos legyen, hívjunk szakembert!

Amennyiben biztosak szeretnénk lenni abban, hogy a poloskairtás sikeres lesz, mindenképp ne magunk próbálkozzunk ezzel, hanem keressük meg a rovarirtással foglalkozó céget, akik meg tudják oldani a problémát! Gyakran olyan helyeken rejtőznek el ezek a vérszívó rovarok, ahol még a szakembernek sem egyszerű azokat megtalálni. Lambéria mögött, vagy a fal, illetve a mennyezet réseibe, nehezen hozzáférhető helyekre, ahol az irtás elvégzése is akadályokba ütközik. Ezért valószínű, egyszeri irtóanyag alkalmazása nem lesz elég, főleg ahol nagyobb a fertőzöttség, lehet kétszer is, szükség lesz majd a folyamat elvégzésére.

Amit ajánlani tudok, hogy megakadályozzuk a még több gond és probléma kialakulását, amit az ágyi poloska okoz, vegyük fel a telefont, vagy a rovarirtó cég további elérhetőségein keresztül keressük meg a szakembereket, és kérjük a lakás poloskamentesítést! Annak érdekében, hogy újra nyugodt lehessen az álma mindenkinek, akinek ez a hívatlan betolakodó kellemetlenséget és sok bosszúságot okoz a hálószobában még napjainkban is!