Megcsípett az ágyi poloska? Esetleg beköltözött? Elmondjuk, honnan ismered fel!

Az ágyi poloska rendkívül elterjedtnek számít szinte minden városban. Akár állíthatnám azt is, hogy nincs olyan lakás, ahol ne lenne jelen, vagy esetleg az elmúlt időszakban nem ütötte volna fel a fejét. Sőt akár úgyis ellehetne ezt mondani, sokan nem is tudják, hogy náluk is megtalálható. Az ágyi poloska rendkívül rafinált élőlény, így nehéz is rátalálni. Viszont mi mégis megpróbáltuk a lehetetlent és ebben a bejegyzésben próbálkozunk azzal is, hogy néhány képet is elhozzunk. Ha szeretnéd megtudni, hol bújhat meg, esetleg hogyan néz ki csípése, illetve még érdekességeket is szeretnél megtudni, akkor tarts velem.

Ágyi poloska? Hát biztos, hogy nem

Ahogy a bevezetőben említettem a poloskát tényleg nehéz észrevenni. Nem aza fajta élőlény, aki bátran mutatkozna az emberek előtt. Sőt rá különösen is az jellemző, hogy nappal meghúzza magát. Nappal elbújik a szoba számára ideális rejtekébe és csak az éj beköszöntével bújik elő és okoz számunkra kellemetlen utóhatásokat.

Sokszor találkoztam olyan személlyel, akik a hosszú időszakon át folyamatosan megtalálható csípéseket sem vette komolyan. Egyedül csak a jellegzetes levedlett, vöröses-barnás kültakarójára lett figyelmes és jelzett szakembernek. Viszont, ha figyelünk akár ürülékéről is megismerhetjük. Mindez homokszemekhez hasonló méretű, fekete pöttyöket jelent az ágy környékén, ágyneműn vagy akár a szoba csendesebb, sötétebb részein akár.

ágyi poloska írtása
Az ágyi poloska kültakarója

Hogyan írhatnám ki?

A kérdés gyakran érkezik és el kell ismerni, hogy eléggé lényegretérő is, viszont a válasz már felettébb ilyen egyszerű. Haza vinni akár munkahelytől kezdve a nyaraláson át számtalan lehetőség kínálkozik erre. Sőt akár lakóházak között is képes közlekedni. Rendkívül gyorsan el tud szaporodni, tehát érdemes már az első jeleknél megindulni afelé, hogy minél előbb végleg eltüntessük környékünkről.

Ha úgy tapasztalod, hogy nálad is valószínűleg ott ólálkodik, akkor ne is késlekedj, az ágyneműt dobd azonnal a mosógépbe, sőt akár a matrac huzatát is, és akár többször is mosd ki 60 Celsius-fokon. Ezzel már egyfajta fertőtlenítést tudsz elérni és egyfajta akadályt elhárítottál. Folytatásul a bútorokat

is nyugodtan törölgesd körbe akár hátul is, pocait is fertőtlenítő hatású tisztítószerrel. Ha viszont úgy tapasztalod, hogy elég tetemes számmal vannak jelen, akkor már érdemes szakember segítségét kérni.

Ne téveszd össze a csípéseket!

Egyik orvos ismerősöm gyakran mondja, hogy a páciensek könnyen összetéveszthetik más rovar csípéseivel.  A csípéseket külalakja, mérete tényleg eléggé becsapósra is alakulhat, olykor még szakember számára is. Ha a csípés helyén a bőr jelentősen feldagad, vagy az egész egy lila foltot hagy maga után, akkor nem lehet pontosan elkülöníteni, hogy egy vagy két csípésnyom látszik-e. Olykor előfordulhat az is, hogy majdnem 12 óra is eltelik mire elkezd viszketni az adott terület. Esetleg rosszabb esetben feldagadhat a kar, lábszár, de akár az ízületek is fájdalmassá válhatnak. A tünetek két-három napig inkább erősödnek, és csak a harmadik nap után csökken a duzzanat.

ágyi poloska csípése
Az ágyi poloska csípése

Hogyan tartsam távol őket?

A boltokban találhatóak olyan különböző illóolaj-keverékek amelyek alkalmasak párologtatásra. Sőt sokak által utazáshoz használt rovarriasztó szerek is segítségedre lehetnek. Ha viszont épp utazásodkor találkoztál velük, mindenképp jelezd a portaszolgálaton, semmiképpen se kezdj a szobában magánakcióba, mert eléggé rosszra is fordulhat a körülmény.

Orvoshoz? Muszáj?

Sokakat az írtózás fog el attól, ha egy doktorhoz el kell menni, esetleg ott le kell vetkezni, hogy megvizsgálhasson bennünket. Viszont olyanná is fokozhat a csípés következménye, hogy ténylegesen ez az egy lehetőségünk van nyitottan mindössze. Ha a csípés helyén tenyérnyinél nagyobb területen felütné a fejét a bőrpír, duzzanat, vagy akár hólyag is jelentkezik. Érdemes megmutatni egy bőrgyógyász számára, aki tud olyan készítményt felírni, amely enyhítheti a jelentkezett tüneteket.

Nagyon viszket! Segítség!

Rendkívül ismerős szakemberek számára az is, hogy sokan úgy számolnak be a csípéseiről, hogy az eddigi csípések közül ez talán a legviszketősebb. Ennek függvényében, ha két-három nap után akár láz is jelentkezhet az elfertőződés miatt. Nehéz megállni, de mindenképpen próbálnunk kell tudatosan koncentrálni arra, hogy ne vakarjuk. A kezelésben a helyileg alkalmazott szteroidtartalmú krémek a leghatékonyabbak, emellett az antihisztamin-tabletták csökkentik a viszketést és a duzzanatot. A kalcium ebben az esetben sem segít. Mindenképp érdemesebb legfeljebb vény nélkül kapható kenőcsöt vásárolni, hogy enyhítsük a tüneteket.

Botrány egy légitársaságnál

Néhány napja robbant a médiában az a hír, amelyben is pont az ágyi poloskák kerültek előtérbe. Mégpedig több utast is ágyi poloskák csipkedtek össze egy repülőút során a Newarkból induló járatokon. Az egyik utas a Twitteren még fotót is közzétett az élősködőkről, amelyeket nem is akárhol, mint a business osztályon fényképezett le a Mumbaiba tartó, 17 órás út során.

Ez nem is annyira ritka?

Ahogy utána néztem a történteknek igencsak elmondható az, talán nem is ő volt az egyetlen, akinek megkeserítették az utazását. Egyikük azt írta, hogy őt békén hagyták, viszont két lányának a testét viszont csípések lepték el. Az incidens után természetesen a légitársaság teljeskörű rovarírtást kérvényezett a gépen. Viszont több hírt is átvizsgálva igencsak elmondható, más járatokon is fellelhetőek. Persze nem mondhatjuk azt, hogy nem ülünk repülőgépre, hiszen ténylegesen bárhol megtalálhatóak, inkább csak arra kell figyelni, hogy időben észleljük a jeleit és merjünk segítségért fordulni.

Túléltem az utat! Mit nézzek a hotelben?

Egyik ügyfelem ezt kérdezte múltkor tőlem, amikor is remegő hangon hívott fel. Számára is azt tudtam elmondani, amit már többször leírtam itt az oldalon. Ha szeretnéd, a szobád átvizsgálni mindenképp a matraccal kell kezdeni, de a műanyag sarokvédők is veszélyforrásokat rejthetnek, de érdemes átnézni a képek keretét, bútorokat. Sőt külön ki szeretném hangsúlyozni a mennyezeti sarkokat. Ugyanis elmondható ezen élőlényekről, hogyha nem találnak élelmet, akkor elkezdenek vándorolni és olykor a falak találkozásánál a sarkokba mássznak a plafon közelében.  Viszont ettől függetlenül érdemes, ha a bőröndbe már otthon csomagoláskor zacskóba teszed a ruhát, ezzel is már egy biztonsági tényezőt tettél, hogy nehezebben fogod észrevétlenül hazaszállítani.

Összefoglaló

Ahogy a bejegyzésből olvashattad ténylegesen sok helyen találkozhatsz vele és sajnos elég jól tudja álcázni magát. Olykor nem is hagy nyomott így tényleg nehéz a nyomára bukkanni. Viszont a bejegyzésben említett jelek igencsak árulkodóak lehetnek, ha tisztában vagyunk azzal, hogy hol és mit keressünk. Ha nálad is felütötte fejét ne bújulj, ne érezd csalódottnak magad. Soha nincs olyan szint, ami visszafordíthatatlan lenne. Mindenre van megoldás, csak merni kell segítséget kérni. Igaz, hogy találhatunk házi megoldásokat is, de azok is esetleg a szakember kezelése kiegészítéséül segíthet, önmagában csak felületi kezelés mindössze.