Hogyan terjedt el az ágyi poloska világszerte?

Ma már elmondhatjuk, az ágyi poloska a föld mindazon részén megtalálható, ahol emberek is élnek! Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen egy olyan vérszívó rovarról beszélünk, amely emberi vérrel táplálkozik! Tehát mindenképp az ember közelében kell élnie, ha nem akar elpusztulni táplálék hiányában. Ezért is költözik be a hálószobákba, hiszen éjszakai életmódot folytató rovarként, akkor lendül támadásba, amikor alszik az „áldozata”. Az ágyi poloska irtás Budapesten és a többi nagyvárosban, vagy falvakban, de bárhol ahol megjelenik nagyon fontos feladat a lakók nyugalma és biztonsága érdekében!

Honnan érkezett hazánkba?

Évezredek óta velünk élő vérszívó rovar. Már akkor is ismert volt, amikor még az ősemberek barlangokban éltek. Először, még csak a barlangi denevérek élősködője volt, aztán „átszokott” az emberi vér szívására. Hogy hol élt akkortájban, feltételezések szerint elsősorban a Közel-Keleten, jobban kedveli a melegebb éghajlatot, de a fajfennmaradás érdekében, manapság már szinte bárhol meg tud élni. Ez annál is inkább lehetséges, hiszen az emberek jól fűtött lakásaiban télen is melegben lehet. Elsősorban a nyomornegyedekben szaporodott el nagymértékben, a tisztálkodás mellőzése, a piszkos koszos ruha és környezet elősegítette az elrejtőzködésüket és a szaporodásukat.

Régen többen éltek egy házban, közös szobában akár több generáció is, ahol sok gyerek is volt, így bőven akadt vérszívásra alkalmas személy a rovar számára, ha táplálkozni szeretett volna. Manapság már a föld legtöbb országában lényegesen jobb körülmények közt élnek az emberek, ám az ágyi poloska nem pusztult ki, inkább azt mondhatjuk, hogy egyre több helyen jelenik meg napjainkban is!

A legkorábbi tárgyi bizonyítéka annak, hogy már az ókori Egyiptomban is éltek, Ahet-Aton-ból származik, itt találtak ugyanis a száraz klímának köszönhetően olyan poloska tetemeket, amelyek már a fáraók és népének vérét is megcsapolhatták, tehát hihetetlenül hangzik, de az időszámításunk előtti 1300-as években, már bizonyított, a poloskák együtt éltek az emberrel.

Minek köszönhető a gyors elterjedésük?

Térjünk vissza a jelenbe. Az, hogy napjainkban, még gyorsabban tud terjedni, elsősorban annak köszönhető, hogy a felgyorsult világunkban, a tömegközlekedési járművek, és a közlekedési eszközeink is, sokkal gyorsabbak lettek. Így nagyon rövid időn belül, akár órák alatt egy másik országba, vagy kontinensre tudunk elutazni. Ezzel a poloskák is eljuthatnak bárhova, mivel az utazó a bőröndjében, táskájában, ruhái közt magával viszi.  Sajnos egyre több példát lehet hallani arra, is, hogy vonaton az ülések között, illetve repülőn is szintén az ülésen, vagy alatta találtak ágyi poloskát. Sok embernek a lakását meg lehet így „fertőzni”, ezzel a vérszívó rovarral, akivel senki nem szeretne egy háztartásban élni!                                                                                                                                   

Azzal, hogy ilyen rohamtempóban tud vándorolni, számos embernek megkeseríti az életét, ezért az ágyi poloska irtás nagyon lényeges probléma, amivel manapság is sok helyen küzdenek!  Akár sokcsillagos szállodákban, apartmanokban, de olyan helyeken is, „összeszedhetjük”, ahol sok ember fordul meg. Így kerülhet be például egy-egy ruhadarabbal, vagy a táskában iskolába, óvodába, vagy kórházakba, ahonnan aztán tovább viszik egy újabb lakásba. Mivel a poloskák nem terjesztenek súlyos betegségeket, nem hordoznak különböző vírusokat, baktériumokat, amitől megfertőződhetünk, mint esetleg más rovarok, nem is gondolnak arra az emberek, hogy az irtásuk mennyire fontos!

Ha nem okoz betegséget, miért kell tartanunk tőle?

Mivel egy vérszívó rovarról beszélünk, vannak kockázatai annak, ha éjjel álmunkban belénk szúrja a szívószájszervét és lakmározni kezd a vérünkből. Akár vérszegénységet is tud okozni annál az egyénnél, akiből napi szinten éjszakánként több ilyen rovar is táplálkozik.

A másik veszély, a csípése nyomán maradt vörös, kiütésszerű pöttyökben rejlik. Ezek ugyanis legtöbbször égő érzést és erős viszketést okoznak. Sok esetben ezeknek az elvakarása, legfőképp a kisgyermekeknél akár elfertőződést is okozhat. Forduljunk azonnal orvoshoz, ha olyan jeleket látunk a reggeli mosakodás, öltözködés alkalmával, ami valószínű nem szúnyogcsípés lehet. Jól elkülöníthető attól, hiszen poloska csípésekor, gyakran több ilyen szúrásnyom is van egy kis területen, mivel az ágyi poloska akár többször is próbálkozhat az „áldozatán” egy eret megszúrni, ha nem találja el a kellő pontot, ahonnan a vérszívást megejtheti.

Harmadik oka, hogy miért is ne hagyjuk őket elszaporodni, annak a veszélye, hogy a levegőben terjedő émelyítő, édeskés szag, és a levetett lárvabőr miatt is (ez akkor jelenik meg általában, amikor már nagyfokú a poloska fertőzöttség) sok embernél asztmás, illetve allergiás reakciót is kiválthat!

További problémát is okozhat, hiszen sokan undorodnak már egyáltalán a gondolatától is annak, hogy együtt kell aludnia, egy ágyban a rovarral és elviselni éjszakánként a támadását! Mondhatjuk, lelki terrorban is tartja a lakásban élőket, akár egész családokat! Úgy érzi a szobájába befészkelt rovar miatt az ott lakó, hogy a privát szférájába gázolt bele az ágyipoloska. Gyakran fordul elő, nem tud aludni, szégyelli magát emiatt, még a család és a közösség előtt is, tehát nem beszél erről a problémájáról. Fáradtan, kialvatlanul megy reggel dolgozni, ami persze a munkájára, a hangulatára is kihat. Azért is nem fordul, csak késve rovarirtó céghez segítségért, mert mindenki elől titkolni szeretné azt, hogy ezzel a kellemetlen lakótárssal kénytelen együtt élni.

Mit tegyünk, ha észrevettük a poloskákat a lakásunkban?

Ne várjuk, hogy majd magától megoldódik a probléma! Ez még csak rosszabbá fog válni, ha tömegesen telepednek le a hálószobában és gyors tempóban szaporodni is fognak. Először mindenki úgy gondolja, hogy majd egyedül meg tud birkózni a poloskainvázióval. Igaz lehet kapni olyan szereket, amelyek a rovarok ellen készültek, vagy sokféle házi praktika is ígéri, ez lesz a „tuti” tipp ellenük. Ám ezek nem adnak végleges megoldást, ha például nem találtuk meg az összes poloska tanyát a szobában, azaz a rejtekhelyeiket. Ezeket viszont nem egyszerű felfedezni, hiszen nagyon leleményesek ebből a szempontból! Gyakran választanak olyan, helyeket, amelyekre nem is gondolnánk, hogy ott keressük. Ha ilyen, számukra „biztos” búvóhelyet találnak, igyekeznek mihamarabb eltűnni, ne legyenek a szemünk előtt. Ám akkor, csak részben tudjuk az irtást elvégezni.

Ezért mindenképp azt tudom javasolni, hívjunk szakembert erre a munkára! Tapasztalata és szaktudása a garancia arra, hogy minden rejtekhelyet felkutat, megtalál és a megfelelő irtási mód kiválasztásával megszabadítja a hálószobát az ágyi poloskától! Ne tétovázzon tehát, minél hamarabb hívja a rovarirtó céget, annál rövidebb időn belül lesz újra rovarmentes az otthona!