Ágyi poloska veszély! Mit tehetünk ellene?

Arról a rovarról szeretnék most írni, amelyik bizony nagyon sok embernek manapság is megkeseríti az életét. Van, aki soha  nem találkozik vele, s nem is ismeri, milyen lehet, hogyan néz ki, mit kell tudni róla, és miért kell védekeznünk ellene? De sokaknak, akiknek az otthonába megjelenik és elszaporodik, azok már megtapasztalták, hogy mennyre nehéz is megszabadulni tőlük. Vannak, rá persze házi módok van, aki egyik féle módszerre, más ember más fajta irtásra esküszik, de vajon hatásosak-e ezek a házilagos ötletek és javaslatok? Ezekből szeretnék most példákat hozni, s annak a fontosságát kiemelni, hogy ha nem sikerül a lakásunkból saját magunk kitakarítani a házi poloskát, akkor mindenképp vegyük igénybe a szakemberek segítségét!

Milyen rovar az ágyi poloska?

Először is akkor frissítsük fel a tudásunkat, ezekkel a vészívó rovarokkal kapcsolatban. Az ágyi poloska mindig éjjel indul „bevetése” Akkor keresi meg az alvó embert, hogy vért tudjon szívni belőlünk, hisz ezzel táplálkozik. Enélkül éhen pusztulna. Ám a csípését még sokszor az orvosnak, vagy a bőrgyógyásznak is nehéz felismerni, ha ő maga sem találkozott eddig vele. Van, aki bolha, vagy szúnyogcsípésnek  gondolja, mikor reggel felkelve látja magán a piros foltokat. Talán csak akkor könnyebb a csípés okozójának a felismerése, ha tudjuk, hogy mire számíthatunk, tehát ismerjük, hogy lehetnek ilyen poloskák a lakásban. De mint említettem, ennek a rovarnak a csípésére mindig éjjel számíthatunk majd másnap reggelre már látható a borzasztóan viszkető kiütés is. A bolha, vagy más rovar csípése, például pókcsípés inkább a nappali időszakban történik.

Hol csíphet meg bennünket?

Itt arra gondolok, hogy mely testrészünk van a csípésnek leginkább kitéve. Alapvetően bármelyik  részét a testünknek  érinthet, ahol a bőrfelület puhább, és kilátszik a takaró alól éjjel, például a karok, lábak, nyakunk, arcunk. A szúnyogcsípést kizárhatjuk olyankor, amikor annak már nincs „szezonja”, tehát nem lehet a lakásunkba szúnyog, de a bolha sem mondható túl gyakori látogatónak, főleg ha háziállataink sincsenek. Olyan esetben már tényleg gondolhatunk arra, hogy nem-e a házi poloska ütött tanyát nálunk. Mielőtt vért szívna, a poloska teste lapos alakját tekintve  korongszerűnek mondható. Mikor megtalálja a táplálékforrást, átszúrja a bőrt és addig szívja a vérünket, míg jól nem lakik. Ezután a teste kitágul, elveszti, a korongformát megtelik vérrel. Általában több helyen egymáshoz közel is megpróbálja a bőrt átszúrni a szájszervével, mely úgynevezett szúrósörtével rendelkezik és a hegyes végét, mint egy szondát tulajdonképpen úgy tudja használni A többszöri szúrásra azért is van szüksége, hogy megtalálja pontosan azt  az eret, amelyből sikerül vért szívnia. Ha jól lakott, még a színe is megváltozik, barnából  bíborszínűvé válik.

Hogyan vegyük fel a harcot ellenük?

Ha már biztosak vagyunk benne, hogy ágyi poloska van az otthonunkban, a felkutatása bizony nem könnyű feladat. A maga után hagyott nyomokból érzékelhetjük a jelenlétét. Ha például a lepedőn fekete  ürülékét, vagy apró vérpöttyöt találunk, nekiláthatunk a kutatásnak, hogy a rejtekhelyét megtaláljuk. Előszeretettel tanyázik az ágy kereten, belül, hogy észre ne vehessük, vagy a matrac oldalán, vagy alatta. De az ágy melletti éjjeli szekrény, vagy egy képkeret, esetleg a könyvespolc is és a könyvek mind-mind remek búvóhelyet jelent számára. Azonban azt mindenképp kijelenthetjük, hogy az ágyi poloska irtása házilag nem könnyű feladat.  A tapasztalatok szerint ez általában az esetek körülbelül  95%-ában lehetetlennek tűnik. Talán csak hosszas, kitartó és nagyon aprólékos  munkával tudnánk  elvégezni s az irtószerek sem olcsók, de nem is garantált, hogy nagyobb fertőzöttség esetén komoly hatást tudnánk elérni vele.

Az az igazság hogy a végleges kiirtásukra egyéni módszerekkel valószínű nem leszünk majd túl sikeresek. Még a rovarirtással foglalkozó szakembereknek is  feladja a leckét, a rejtekhelyeik felkutatása, de ők azok, akik végleges és tartós irtást tudnak végezni az ágyi poloskákkal szemben.

Házi poloskairtási módszerek

Amit a témában sokan javasolnak az a boltban is kapható rovarirtó szerek. Egy kettő akad is köztük, ami talán hatásos tud lenni, de a legtöbbjük teljesen hatástalan. Hogy melyek lehetnek ezek?  Legtöbben a biokill-t ajánlanák, vagy ehhez hasonló irtószereket, de ezekkel is vannak problémák. Nem mondható tartósnak a hatásuk, ha le tudjuk közvetlen fújni a poloskákat, akkor elpusztulnak, de ha csak a bútorokat, matracokat, textiliát fújjuk, le azok magukba szívják a hatóanyagot és lehet már pár óra múlva teljese feleslegesen dolgoztunk s költöttünk rá nem kevés pénzt, mert hatástalanná válnak. Nem is beszélve arról, hogy a textil, a fa, beszívja a hatóanyagot, tehát már szinte semmilyen hatása nem lesz egy idő múlva.

Másik módszer, amit sokan ajánlanak, az a gyakori és aktív porszívózás, de ilyenkor ne csak  földet, tehát  a padlót, hanem az ágyat, és minden kárpittal beborított területet porszívózzunk át, hisz ezek lehetnek a legfertőzöttebb területek. Ám ne felejtsük ki,  jó a falakat, és a falak menti szegélyeket is alaposan kiporszívózni. Sokat segíthet, ha például forró, gőzölős vasalóval úgymond átvasaljuk a kárpitos bútorokat, mert a gőz nem csak a vérszívó rovarokat, hanem a petéket is elpusztítja.

Gyorsan szaporodnak

Jó, ha tudjuk, az ágyi poloska igen gyorsan szaporodik, tehát ne várjunk az irtással ha felfedezzük egy percet sem!  Először mindenképp rakd a mosógépbe az ágyneműt, a matrac huzatokat meg a pizsamát, hálóinget, és egyéb olyan textilákat amihez köze lehet a poloskának.  Aztán mossuk ki legalább 60 Celsius-fokon. De a bútorokat sem szabad kifelejtenünk. Amit csak tudunk, húzzunk ki és forgassuk fel az egész lakást. Az ágyakat, a szekrényeket, és egyéb bútorokat, tisztítsuk meg alaposan valamilyen fertőtlenítő hatású tisztítószerrel, ilyeneket lehet kapni szinte minden  üzletben, nagyobb boltokban is. Vagy például vehetünk a fertőtlenítésre kimondottan speciális, háztartási boltokban kapható irtószereket is. Majd ha úgy gondoljuk s látjuk, hogy az irtás sikerült, akkor is érdemes ezt az eljárást legalább két héttel utána  is megismételni.

Hogyan előzhetjük meg az inváziójukat?

Ebből a cikkből kiderült azt hiszem, hogy igen komoly veszélyt jelent, ha a poloskák elszaporodnak a lakásunkban, azért is, mert sokan allergiások is lehetnek rájuk, nem is beszélve a kellemetlen csípések okozta viszkető kiütésekről. Ám azt is beláthatjuk, a védekezés nem könnyű ellenük, és  a kiirtásukra igazán nincs sok lehetőségünk, ha egyénileg, házi praktikákkal  fognánk hozzá. Ezért inkább a megelőzésre hívnám fel a figyelmet nyomatékosabban. Ha használt bútort vásárolunk például, vagy örökölünk, nézzük át nagyon alaposan, nem fertőzöttek ezekkel az a poloskákkal, de egy nyaralás után is érdemes átnézni a hazahozott ruhaneműket, mert a szállodák még a sok csillaggal ellátottak is sokszor bizony poloskával fertőzött területek. De lomtalanításkor bevitt bútorokkal is könnyen megjárhatjuk.

Tehát így végszóként az tudom ajánlani most is, hogy ne kísérletezgessünk a kiirtásukkal, hisz sok időt fecsérelnénk el rá és anyagilag is megterhelő lehet a hiábavaló védekezési. Jobb ezt a problémát is már az elején komolyan venni és a megfelelő, irtással foglakozó szakember segítségét kérni!