Ágyi poloska a lakásunkban

Több cikk is született már az ágyi poloskákkal kapcsolatban. Azt hiszem nehéz újat mondani, hisz aki pár hete végig olvassa ezeket, már ha álmából felriasztanák is, s rákérdeznek, mit tud róluk, biztosan kívülről fújná. Hoztam információkat és történeteket, amik a környezetemben, ismerőseim között utaltak az ágyi poloska jelenlétére. Milyen fura is az emberi természet, már ha beszélek is róla azonnal viszketést érzek. Igaz említettem, hogy személyesen még nem láttam szerencsére, nem találkoztam vele az otthonomban, de azért jó tudni, hogy hogyan is ismerhetjük fel és milyen veszélyekkel jár, ha beköltözik hozzánk.

Az elmúlt hosszú hétvégét egy szomszédos országban tölthettem. Az emberek többségének ilyenkor meg sem fordul a fejében, hogy vajon veszélyes-e ha egy panzióban, vagy szállodában foglal szállást éjszakára. Én is így voltam ezzel. Kényelmes szép apartman, tisztaság és rend mindenütt. első éjszaka után reggel két csípésnyomot is láttam a karomon, ami nagyon viszketett. Biztos szúnyog gondoltam, majd természetesen azonnal eszembe jutott az is, amit eddig a ágyi poloskáról tudtam. Bevallom őszintén megijedtem, s átvizsgáltam azonnal az ágyat, de szerencsére semmi nyomát nem láttam. Hisz tudjuk, már jól mire kell figyelni, fekete pöttyök a lepedőn, elpusztult vérszívók, vagy petéi. Azért mikor hazaértem a biztonság kedvéért azonnal mosásba kerültek a ruhák és az utazótáska is. Hisz tudjuk, hogy simán egy egy utazás alkalmával a legdrágább, sok csillagos szállodából is hazahurcolhatjuk ezt az igencsak undorító rovart.

Épp így járt egy kolléganőm is aki a családjával a szép hosszú őszt és az utószezont kihasználva Görögországban pihent pár napot. Már ott is észrevette, hogy a kisfia karján vörös foltok vannak, elégé aggasztotta, s mikor hazaértek azonnal elmentek az orvoshoz. Onnan tovább is küldték őket a bőrgyógyászatra, akinek ismerős volt egyből a jeleket látva, hogy mi is csíphette meg a kicsit. Ajánlotta, hogy keressenek meg egy poloskairtással foglakozó szakembert, mert ő megtalálja a vérszívó rovart, amit a nyaraláskor szedtek össze valószínű a szállodában. Szerencséjük volt, hisz még nem volt ideje szaporodásnak indulni. Természetesen nem szándékom, hogy lebeszéljek senkit az utazásokról, hisz az egy csodálatos élmény, felfedezni a világot, más kulturákat, de legyünk mindig óvatosak, hisz mint említettem az ágyi poloska manapság is igencsak el van szaporodva szinte minden földrészen.

Néhány információ az ágyi poloskáról

Gondolták, hogy az ágyi poloskák nem képesek repülni? Viszont ezt a „hiányosságukat” azzal pótolják, hogy rendkívüli gyorsan tudnak mozogni. Sőt, érdekességképpen elmondhatom, hogy függőleges felületeken és fejjel lefelé sétálva is biztonságosan mozognak. Fontos információ az is, hogy ezek a vérszívó rovarok ma már Budapesten és egész Magyarország területén növekvő számban jelennek meg, ahogy számos nagy világvárosban is, ahogy már említettem.

Lehet az ágyi poloska elnevezés is kicsit megtévesztő sokak számára. Mivel a rejtekhelye nem csak az ágyban, vagy az ágy körüli területre jellemző. Igaz elsősorban ott kell keresni őket, ha felmerül a gyanú, hogy éjszaka támadást indítanak ellenünk. Hogy hol találhatunk még rájuk a szobában? Főleg az ágykeret, a matrac, a tapéta, vagy a falon lévő képek mögé is elbújhatnak. De remek búvóhelyet jelent számukra például egy karnis, a konnektorok, vagy épp az éjjeliszekrényünk polcai, fiókjai. Persze nem lehet, felsorolni minden olyan helyet a lakásunkban ahová el tudnak rejtőzni.

Ha beköltöztek hozzánk, hamar elrejtőznek és éjjel indulnak vérszívásra. Egy-egy alkalommal nem is gondoltuk volna, de általában 5-30 percig szívják a vért, azonban az éhezést is jól tűrik, ha nem jutnak embervérhez. Ez azt jelenti, hogy akár hónapokig is elvannak két szívás között, s ez pedig megnehezítheti  a kiirtásukat is. Hogy hogyan találnak ránk az ágyban? Erre a magyarázat az, hogy az „áldozatukat” hő és a kilélegzett szén-dioxid alapján keresik, s találják meg. Ebben a csápjaikon lévő érzékelő szerveik segítik őket.

Hogyan akadályozhatjuk meg, hogy beköltözzenek hozzánk?

A behurcolás ellen úgy tudunk a legjobban védekezni, hogy mielőtt újabb bútorokat vásárolunk, főleg ha ezek használt darabok, leellenőrizzük, és az egyéb tárgyakat is amit a lakásunkba beviszünk. Keressük ilyenkor mindig a már említett jeleket, amik a poloskára utalhatnak. Lényeges nagyon figyelnünk arra, mikor például külföldre utazunk, hisz jó ha tudjuk, hogy Amerikában, Ausztráliában, Angliában nagyon magas az ágyi poloska fertőzöttség. De bárhol fekszünk bele egy ismeretlen helyen az ágyba vidéken, vagy nagyvárosokban, esetleg a fővárosban, érdemes átnézni az ágy környékét is előtte. Nem hiszem, hogy sokan megtennék ezt, épp ezért hívom most rá fel a figyelmet! Otthon a saját lakásunkban is nem csupán a csípések miatt, hanem az esetleges elhurcolás veszélye miatt is érdemes ezt megtenni. Ajánlatos gyakran porszívóznunk, a matracokat is beleértve, meg a szegőléceket, ágykeretet stb. és utána a porzsákot is ürítsük ki, és annak tartalmát semmisítsük meg mindenképp.

Még mindig sokféle tévhit kering a poloskákkal szemben. Egy ismerősöm például azt állítja, hogy éjjelente hagyjunk égve egy kis lámpát az ágy mellett és a vérszívó rovar biztos el fog kerülni bennünket. De ez is csak ilyen szóbeszéd, s nem igaz, hisz az ágyi poloska éjjeli életmódot folytat, de ez nem garantálja egyáltalán, hogy nem fog emiatt előjönni, ha éhes. Minden olyan testrészünk, ami például a pizsama vagy a takaró alól kilátszik, tehát kar, láb, csukló, nyak, mind csábító az ágyi poloska számára.

Mit tehetünk ellenük

Sokan esküdnek arra, hogy akár forró, gőzölős vasalóval is át lehet vasalni a kárpitos bútorokat, mert a gőz a petéket is el tudja pusztítani. Egyébként a hazánkban jelenleg engedélyezett irtószerek csak a mozgó poloskákra hatnak, vagyis a petéket nem képesek megölni. Sajnos ebből következik, hogyha egy lakásban a poloskákat kiirtották, a peték még ott maradhatnak. Ilyenkor lesz szükség még egy irtásra. Lehet nem is gondolnánk, de ezeket a vérszívókat sokkal nehezebb kiirtani, mint bármilyen más rovart. Például a hangya, vagy a bolha ellen léteznek üzletekben kapható irtószerek, vagy házilagos módszerekkel is sikeresen védekezhetünk ellenük, de ez az ágyi poloskákkal kapcsolatban gyakorlatilag lehetetlen próbálkozás.

Allergiás tünetek

Vannak olyan emberek, akik allergiásak sok mindenre. De például egy allergiás gyermeknél akár erős reakciót válthat ki. Ilyenkor az allergia elleni gyógyszeres kezelés nem sokat ér és mondhatjuk szinte felesleges, de a viszketés enyhítésére jól jöhetnek az antihisztamin tartalmú kenőcsök. Ezekre a gyerekekre, nagyon kell figyelni, mert ha például elvakarják a kiütéseket, akár ótvar is lehet belőle. Nyáron nagyon sok ilyen gyermek kerül az orvosokhoz, de felnőtt is, mert ez a betegség fertőző és a szülő is megkapja, ha nem megfelelően fertőtleníti magát. Sajnos az emberek egy kisebb részénél felléphet súlyosabb allergiás reakció a rovarcsípésre, mely akár életveszélyes is lehet. Mindenképp jó, ha észrevesszük a csípésnyomokat, vagy az allergiára utaló tüneteket, ha azonnal orvoshoz fordulunk vele! A poloskák szakszerű kiirtsáért pedig keressük fel az ezzel foglalkozó szakembereket.