Harc a poloskák ellen

Többször kiemeltem már azt előzőleg, milyen fontos, hogy védekezzünk a különböző rovar „betolakodók” ellen. Így egy hajszálnyi esélyt se adjunk a számukra, hogy hozzánk beférkőzzenek. Köztük azt is megemlítettem, mely praktikákkal lehetne legjobban elérni azt, hogy ténylegesen szlengesre véve a szóhasználatot. Már a szimpla gondolattól is elmenjen a poloska kedve attól, hogy nálunk akarjon lakni. Ezért is írtam meg, a legjobb irtási módszereket. Viszont kis érdekességként szeretném bemutatni ebben a cikkben, hogy az ágyi poloskának milyen rokonságai vannak. Illetve emellett elmesélni személyes példámon keresztül, hogy talán így ezt is fel tudd használni az ellenük folytatott harcaid során, hogy az sikerrel érhessen véget.

Az ágyi poloska legrégibb rokona

Nem is gondolnánk azt, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még az ágyi poloska mondhatni szorosan hozzátartozott az életünkhöz, hiszen szinte volt olyan időszak, amikor majdnem minden lakásban,  a városban és vidéken is  megtalálható volt.  Ez alapján is kijelenthetjük azt, hogy nem sok olyan ember volt, aki nem mondhatta volna el, hogy nincs ilyen lakótársa. Mindez a 60-as évek körül változott meg, amikor is megjelentek a boltok polcain a különböző rovarirtó szerek, amelyekkel bár kesztyűs kézzel, de bárki fel tudta venni ellenük a harcot.

Viszont nem csak az ágyi poloska számított mindennapi vendégnek, hanem az úgynevezett rokona, a fecskepoloska is megjelent és akár napjainkban is megjelenhet ősszel a lakásodban. Hogy miben tér el tőle? Ez a poloskafaj végül is nagyon hasonlít az ágyi poloskához, szintén vérszívó, csak ő a molnárfecske fészkében él.  Mindaddig társ állatok lesznek, amíg ezek az úgynevezett gazda állatok is megtalálhatóak a természetben.

Azonban érdemes rá figyelni, hiszen egy fészekben, meleg nyarakon akár jelentősen elszaporodhat, s ez ősszel számunkra emberekre is jelentős veszélyt tud majd jelenteni.  Miért is? Hiszen ha beköszönt az (idősebb nénik nevével emlegetett nyár) a „nem szeretem” időjárás akkor bizony bátran mondható az, hogy kiéhezve keresik azt a környezetet, ahol élelemhez tudnak majd jutni, s ebből kifolyólag minket. Viszont nem kell nagyon megijedni miattuk, hiszen alig félcentiméteres sárgásbarna-vöröses színük miatt, könnyen felismerhetőek és nehezen összetéveszthetőek más rovarokkal.

  • Vándorpoloska

Másik rokona, amely a zöld vándorpoloska, inkább a mediterrán időjárású területek állandó lakójaként tartható számon. Viszont a forró nyarak miatt, már a mi országunkban is sok helyen találkozhatunk vele. Ám napjainkra már nem csak előfordul, hanem mondhatni tetemes példányszámban megtalálható főleg a főváros környékén, és olykor a lakásokban is áttelelhet. Idén ősszel többen panaszolták, hogy még erkélyládában is, egy-egy paradicsomon nagyobb számban szívogat valami, ami olyan, mint egy poloska, de nem a jól ismert bogyómászó. Ezeknek az állatoknak a háta nem fényes, és nem is annyira jellegzetes színűek, hogy jól felismerhetőek legyenek, ők azok a tipikus rejtőzködő rovarok. A zöld tárgyakra, növényekre mászva mondhatni lehetetlen megkülönböztetni őket. A poloska szívása nyomán elhalnak a növényi szövetek, tömeges szívogatás esetén a termés torz alakú, esetleg ehetetlen lesz.

2 tipp, mit ne tegyek, ha megjelenik nálam

  • Ne rendezkedj

Sokszor találkozom azzal a problémával, hogyha valamely nemkívánatos állat megjelenik a környezetünkbe, akkor az ott élő személyek azonnal irtó nagy rumlit képesek csinálni. Mindent felforgatnak, hogy megkeressék. Lehet, furának tűnik a számodra, de azt ajánlom, ne húzd az ágyat akár a szoba egyik végéből a másikba. Ezzel nem segítesz annak érdekében, hogy eltűnjenek.  Csak azt idézed elő, hogy az adott rovarok mondjuk, úgy nekiindulnak a lakásban és más kis rejtekhelyeken alakítsák tovább az életüket. Tehát hiába visszük akár az ágyat, vagy más bútorokat a szoba másik végébe, ők követni fognak. Hiszen nem egy adott címre vannak bekódolva, hogyha te máshol vagy, ne találjanak rád. Ezért is ajánlom mindenképp, hogy fordulj szakemberhez, hiszen a megszokott környezetedből teljesen kiirtani nagyon nehéz. Ne érjen nap, mint nap kellemetlen meglepetés e téren, csak ő tud segíteni.

  • Ne költözz ki a szobából, lakásból

Persze, most biztos mondod, hogy, de hát, nem kellemes olyan lakásban tartózkodni ahol szinte érezni, hogy mindig lesz, aki lesben áll s a véred akarja. Érthető, hogy ezt nem szeretnénk. Hiszen rendkívül rossz érzés az, mikor úgy fekszel le, hogy tudod, éjszaka olyan élőlény fog rád találni, akivel te nem szerettél találkozni. Viszont, fontos azt is tudni, hiába költözöl át például egy másik szobába, eltelik néhány nap és azon fogod kapni magad, hogy már ott vannak az ágyi poloskák abban a helyiségben is és csak arra várnak, mint előtte, hogy este legyen és te legyél számukra a táplálékforrás és jól lakhassanak belőled.  Ha nincsenek ember közelében, nem tájékozódnak valami jól, így a lakásba csak szanaszét fognak vándorolni. Biztosan lesz 2-3 éjszaka, amikor nem fognak csípni, de emiatt később nehezebb is lesz őket kiirtani.

Alvászavart is okozhat?

Saját tapasztalatomat szeretném elmondani ezzel kapcsolatban, amelyet nem is olyan rég, közel egy éve tapasztaltam meg személyesen a bőrömön. Az eset úgy kezdődött, hogy kollégista voltam, ebből gondolhatod, hogy sok év alatt abban az épületben és szobában már rengeteg különböző helyről érkező ember lakott. S már-már pletykák keringtek arról, hogy a kollégiumban a poloskák a főnökök, szinte ők uralják az egész épületet. Bár újoncok nem gondoltuk azt, hogy ennek valamiféle különösebb figyelmet kellene tanúsítanunk. S ez így is volt mindaddig, amíg szépen nem kezdtünk egymásnak arról panaszkodni, hogy vakaródzunk és tele vagyunk csípésekkel, volt, akin egyéb allergiás reakciók is kezdtek megjelenni. S én akkor még mindig szerencsésnek mondhattam magam, mivel néhány csípésnél több nem volt rajtam megtalálható.

Összefoglaló

Aztán már eltelt néhány hónap, amikor otthon is felfigyeltünk arra, hogy ezek a koliban jellemző csípések ismét megjelentek rajtunk. Ekkor aztán meglátogattam a háziorvost, hogy mondjon, valamit mi okozhatja ezt. Ő adta meg végül azt a tájékoztatást, hogy valószínűleg az ágyipoloskával állunk szemben. Kiderült, hogy biztosan hazahoztam ezeket a rovarokat, ezzel egyfajta kirándulást szerveztem részükre.  Az orvos ajánlására felkerestem a rovarírtó céget és nekik köszönhetően mára már boldog életet tudunk élni, mivel az otthonunkból sikerült eltüntetni őket, így csak olyan személyek, élőlények tartózkodnak nálunk, akiket örömmel látunk nap, mint nap.

Ahogy a jelenlegi cikkemből is olvashattad, nagyon nagy figyelmet kell szentelni neki, mivel rövid idő alatt képes elszaporodni. Ahogy többször emlegettem már, tapasztalatokból határozottan kijelenthető az is, hogy ahol egy megtalálható, ott biztosan van több is. Hiszen egyedül nem élnek meg.  Ha úgy érzed, hogy a te otthonodban is vannak poloskára utaló jelek, ne tétlenkedj, keress meg bátran egy szakembert!  Hiszen állítom, hogy legsikeresebben, csak ő tudja elvégezni a kellő írtást, amelyre minden olyan embernek szüksége van, akinek otthonába meghívás nélkül, szemtelenül beköltöztek ezek a vérszívók.  Hívd bátran, s precízen elvégzi majd az irtást!