Ágyi poloska a lakásban?

Ha a rovarokról beszélünk, még manapság is tabu témának számít az, ha valakinek a lakásában kiderül, hogy ágyi poloska található. Pedig ez bárkivel előfordulhat, hiszen nem csak a koszos, elhanyagolt házakban jelenik meg , épp ezért nem is kell szégyenkezni, hanem inkább arra törekedni, hogy mielőbb ki tudjuk onnan irtani. Persze meg lehet egyedül is próbálkozni az irtással, de tudnunk kell, hogy ha már nagyon elszaporodtak valahol akkor ez szinte lehetetlen feladatnak látszik. Ebben az esetben feltétlen szakemberhez kell fordulnunk, hogy megszabadítson bennünket ezektől a kellemetlen vérszívóktól.

Hogyan ismerjem fel a csípését?

A tüneteit tekintve is rendkívül árulkodó jeleket találhatunk magunkon, vagy aki panaszkodik a csípésekre, hogy nem tudja mi lehet az. Ám mindenképp elmondható az, hogy embertől függ, mik lehetnek ezek a tünetek, tehát nem minden személy ugyanannyira érzékeny rá. Ezért az apróbb piros pöttyöktől egészen a nagyobb, sárgás, gennyes dudorszerű kiütésekig terjedhet a kinézetük. Ehhez azonban még azt is tudni kell, hogy akár 10 napig is erősen viszkethet, tehát igencsak hosszú ideig elhúzódhat ez a kellemetlen időszak. De nézzük meg mit kell tudnunk a kezeléséről? Több olyan rendkívül hatásos készítményt lehet kapni manapság már, például antihisztamin tartalmú krémeket,ami segíthet, illetve akár a hideg borogatás is jó lehet ilyenkor, amely megnyugtatja a bőrt, ezzel is csökkenti a viszkető érzés.

Mindenképpen érdemes azonban figyelni a tünetekre, hiszen rendkívül meg tudja nehezítheti az életünket, föleg ha hosszú ideig fenállnak ezek a problémák és nem hogy csak viszket de a csípések olykor elég csúnyán is kinézhetnek. Ha észrevesszük magunkon, vagy a családtagjainkon, forduljunk feltétlen mielőbb orvoshoz!

Poloskák a hotelben

Az elmúlt időszakban sok információt közölt a média arról, hogy hol találkoztak ezzel a vérszívó rovarral az emberek. Persze el kell mondani, hogy nem minden esetet karol fel a média, de szerintem nagyon jó ha mégis időnként beszélnek arról hogy az emberek figyelmét felhívják az ágyi poloska veszélyeire, és arra, hogy igenis figyelni kell és gondolni kell rájuk ha a csípések miatt felmerül a gyanú és óvni kell magunkat tőlük.

Az alábbi történet remélem érdekes lesz! Az eset Southportban történt, ahova egy család érkezett egy szabadidőparkba. Az első éjszaka után az anya égő ,vörös, duzzadt foltokat talált kislánya, Navaeh hátán. Kiderült, hogy ágyi poloskák csípték meg a gyereket. Az anya hozzátette, hogy a kislánya később rosszul lett l, egészen annyira, hogy hányni kezdett és rendkívül rossz állapotba volt az ott tartózkodásuk ideje alatt. Később ahogy orvoshoz került a gyermek megtudta az anyuka, hogy allergiás reakciókat váltott ki belőle a csípéssorozat. Sajnos ilyen esetek is előfordulnak egyre gyakrabban világszerte.

Költözés? Viszem a cuccom!

Egyik ismerősöm mesélte, amikor a nagymamát idősek otthonába költöztették, mert kérte a nagyi, hogy ott szeretne élni, hisz lenne társasága, s a gyermekeit sem terhelné le. Akkor minden rendben ment, szerencsére a néni kérése alapján a bútorai közül is megengedte az otthon, hogy vihessen magával néhányat amit szeretne, hogy a lehető legotthonosabban érezhesse magát. Minden rendben ment, mama ott élt egy ideje már s be lett neki pakolva a kedvenc ágya is. Viszont néhány nap múlva egyre többen kezdtek panaszkodni arra, hogy csípések vannak a testükön és kellemetlenül viszket. Orvoshoz fordultak és elég hamar megállapították, hogy bizony ágyi poloska van jelen az otthonban. Ez azt jelentette, hogy a lehető leghamarabb fel kellett forgatni mindent, hogy a teljes körű irtást el lehessen végezni.

Az irtással foglalkozó meg is érkezett akik hamar kiderítették hogy a nagyi bútorai fertőzőek poloskával, s onnan terjedt át a többi szobába is észrevétlenül. Tehát ő volt az. aki a beköltözésével új lakókat vitt magával az otthonba is. Viszont a szakemberek természetesen megoldották ezt a „veszedelmet” és azóta az otthonban ismét teljes poloskamentes nyugalom uralkodik.

Mit ne tegyünk?

Ne szedjük szét az ágyat, ha felmerül a gyanu, hogy nálunk is felbukkant ez a rovar. A legelső reakció, hogy az ember az ágyi poloska esetén „szétkapja” az ágyat, hogy felkutassa őket. “Ágyi poloska, akkor biztos az ágyban van.” Ez csak kis részben igaz. Ugyanis máshol is ott vannak. Azzal, hogy az ágyat szétszedi valaki, valószínűleg semmit nem fog javítani a helyzetén. Ellenkezőleg. Ha at ágyat bolygatjuk meg, akkor csak a poloskák észlelik, hogy felfedték a rejtekhelyüket és még jobban szétterjednek a házban. Persze a matracot felhajtva, kiszedve, láthatóvá válik, hog ott tanyáznak, ott van a búvóhelyük.

De sokszor az ágy melletti kis éjjeli szekrényben is szeretnek elrejtőzni, a fiókok alatt például, hiszen ezeket sem nézi át az ember nap. vagy akár a ruhásszekrényben is elrejtőzhetnek a szemünk elől. De volt példa már arra is, hogy a könyvespolcon, a könyvekben kerestek menedéket, vagy a sötétítő függönyön, esetleg a karnison. Tehát elmondhatjuk igaz az, hogy az ágban élnek, mert táplálékot ott tudnak csak szerezni, mikor alszunk, de ha már nagyon elszaporodtak, akkor a szoba bármelyik pontján el tudnak rejtőzni s csak a vérszívási alkalomra várnak éjjel.

Ne rendezzük át a szobát sem!

Ne húzgáljuk át az ágyat a szoba egyik végéből a másikba, mert sajnos ez sem segít. Ezzel is még inkább csak vándorlásra ösztönözzük őket, akik bizony menni fognak az alvó ember után már a következő éjszaka is akár. Szóval a hatás ellentétes lesz. Megint csak azt fogjuk elérni sajnos, hogy a szobában jobban szétterjednek, elmászkálnak új rejtekhelyet keresni az ágyi poloskák Hagyjunk inkább mindent a régi helyén, hiszen úgy a már kialakult területen maradnak és nem fognak újabb környéket is birtokba venni a házban.

Poloskák terjednek!

Sokan panaszkodnak mostanában arra, hogy minden reggel újabb és újabb rovarcsípésekkel ébrednek. Nem szúnyog és nem bolha, az jól látszik, de megkeseríti a reggeleket. Vajon milyen rovar táplálkozik éjszakánként belőlünk, hogyan lehet ellene tenni, ha már az összes ágyneműnket kimostuk, és az ágyat is alaposan kiporszívóztuk, ám a csípések száma nem csökken?

Sokszor említettük már de ismét szeretném elmondani, hogy nem kell egyből minden kígyót békát rákiabálni a szomszédokra. Hiszen akár mi magunk is haza vihetjük akár egy egyszerű bevásárlással is. S ha hazahurcoltuk, rendkívül könnyen szaporodik és egy nőstény 1-2 évig is élhet, tehát ennyi idő alatt nagyon nagy számban el tud szaporodni. A csípések általában a lábakon, karokon, háton, hason található de akár az arcot is megcsípheti. Ha hatásosan szeretnénk védekezni ellenük, akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulnunk, hiszen ő tudja számunkra garantáltan a megfelelő irtást elvégezni, s ezáltal újra poloskamentes nyugalmat teremteni az otthonunkban.